Leszbikus viszonyok

Posted by leszbi under leszbi on péntek jún 19, 2009

 A lesbiazein az eredeti görögben még nem a saját neméhez vonzódó nőt jelentette, hanem a szexuálisan kezdeményező, flörtölő nőt értették rajta, úgyhogy ebben – de csakis ebben – az értelemben a mai nők zöme leszbikus. Honnan máshonnan is futhatnánk neki egy egymást szerető nőkről szóló dolgozatnak, mint Leszbosz szigetéről, a leszbikus turizmus első számú célpontjáról? A leszboszi Mütiléné városában élt és alkotott Szapphó, az ókori görög költőnő, aki előkelő családból származó lányokat gyűjtött maga köré, és saját iskolájában tanította őket énekre, illemtanra, asszonyi feladatokra. Vérbő költeményei jórészét e lányokhoz címezte, pennáját nem titkolt homoszexuális rajongástól vezetve.

Forrás: [origo]

Szapphó egyik versére utal az első leszbikus feminista szervezet, a Bilitis Lányainak elnevezése is, melyet a Phyllis Lyon-Del Martino leszbikus pár alapított 1955-ben – hol másutt, mint San Franciscóban. Ami pedig Szapphó tanítási módszereit illeti, ember legyen a talpán, aki kiigazodik az ókori görög szokásokon, ahol pedagógia és pederasztia kéz a kézben jártak. Ott senki nem értette volna a poént, miszerint pedagógust és pedofilt az különbözteti meg egymástól, hogy utóbbi tényleg szereti a gyerekeket. Akkoriban inkább arra a tanárra néztek ferde szemmel, aki nem kezdett viszonyt tanítványával.

A görög mitológia szerint Orfeusz az alvilágból visszatérve megajándékozta az embereket a saját nemük iránt táplált érzéki szerelemmel. Leszbosz szigete nem volt e téren egyedülálló, Plutarkhosz legalábbis azt írja, Spártában még a tisztességes asszonyok is vonzódtak a nőkhöz. (Ki tudja, talán innen származik az a máig élő – s a férfiak vágyálmaihoz oly közel álló – mítosz, mely szerint a szíve mélyén minden nő biszex.) Leszbikus kapcsolatokra való utalást találunk az ókori Kínában ugyanúgy, ahogy előfordul az arab háremhölgyek körében is. Homoszexualitás – nagyon úgy fest, mindig és mindenhol létezett, mióta ember él a Földön, s csupán a megítélése változik időről időre. Méghozzá annak függvényében, hogy az adott társadalomnak aktuálisan aggódnia kell-e saját populációja fennmaradásáért, ugyanis ilyenkor a tiltás mindig felerősödik.

A világ legnagyobb ringyója, azaz az első feminista

Megítélés tekintetében egyébként az esélyegyenlőségnek nyoma sincs: a leszbikusokkal jóval toleránsabb a társadalom, mint a melegekkel. A homoszexuális férfit környezete inkább semleges neműként, semmint férfiként tartja számon, talán mert a férfi “férfiassága” egyben a szerszámát is jelöli, önértékelésének és identitásának jó részét tehát önnön szexualitása teszi ki. Amikor az angolszász világban a homoszexualitás még illegális volt, akkor is csak a férfiak közötti szexet értették rajta, és halállal vagy börtönnel díjazták. Viktória királynő annak idején azzal dobta vissza a leszbikusság törvényen kívül helyezését megfogalmazó jogi passzust, hogy “hölgyek ilyet nem tesznek”.

Leszbikusok hivatalosan tehát sokáig nem is léteztek, a társadalom egészen a hatvanas évekig nemigen vett róluk tudomást. Őket nem üldözték nyilvánosan, legfeljebb annyit mondtak rájuk, “fura szokásaik vannak”. A bulvársajtó fedezte fel először a leszbikusokat magának, amikor hírességek magánéletében kezdett kutakodni. Az első híres pár Marlene Dietrich és Greta Garbo, bár ők viszonyukat egész életükben tagadták. A gátlásos, szorongó Garbót állítólag a fehérmájú Dietrich vitte be a tutiba, s együtt jártak a berlini Fehér Egér bárba, az ismert leszbi szórakozóhelyre. Garbónak ez a viszony lehetett élete első szerelmi kalandja, ami aztán kihatott egész szexuális életére. Halála után a leszbikus írónőhöz, Mercedes de Acostához – Marlene Dietrich korábbi szeretőjéhez – írott leveleit egy philadelphiai múzeum állította ki.

A leszbikusságot, szó se róla, könnyebb titkolni, mint a férfi homoszexualitást. Ha két nő egymáshoz ér, átöleli vagy kézen fogja egymást, nem feltűnő, ezért kevésbé irritálja a hetero többséget, mint ha két férfi teszi ugyanezt. A nők közötti intimitás – akár fizikai, akár lelki értelemben – bizonyos pontig a szokásjog része. Greta Garbo játszotta a főszerepet abban az 1931-es filmben, amelyet a történelem leghíresebb leszbikájáról, a svéd Krisztina királynőről forgattak. Krisztina (1626-1689) lelki és testi adottságai alapján is közelebb állt az erősebb nemhez, olyannyira, hogy a bábák először fiúként anyakönyvezték. Férfiruhában és kitaposott férficipőben járt, úgy evett és káromkodott, mint egy férfi, s hol leszbikusnak, hol hermafroditának tartották.

Áthágott minden szabályt, csak hogy érvényt szerezzen akaratának, és saját ösztöneit kövesse, fittyet hányva rangjára és női mivoltára. Gyengéd érzelmeket táplált szőke udvarhölgye, Ebba Sparre iránt, akivel tizenkét éven át osztotta meg ágyát, Rómában pedig azzal botránkoztatta meg a pápát, hogy istentisztelet közben trágár viccekkel szórakoztatta a körülötte állókat. A vatikáni spanyol követ a világ legnagyobb ringyójaként emlegette, az újságok Szodoma királynőjének becézték. Antwerpenben felszedett egy fiatal lányt, Savoyában megpróbált elraboltatni egy hercegnőt, akire a foga fájt, a franciák pedig akkor utasították ki, amikor az egyik kastély úrnőjét fürdés közben lepte meg, s azonnal szerelmet vallott neki, meglehetős hevességgel.

Forrás: [origo]

Az angol Anna királynőben (1665-1714) is már kamaszlányként feléledt az érdeklődés társnői iránt, akiket szerelmes levelekkel bombázott. A másik Anna, az orosz Anna Ivanovna cárnő érdeklődését is inkább a csinos hölgyek vonták magukra, s leszbikus hajlamokkal bírt Mária Terézia kedvenc lánya, Mária Krisztina is. A Miminek becézett hercegnő pármai Izabellával folytatott viszonyt, aki kapcsolatuk csúcspontjaként díszes árnyékszékkel ajándékozta meg, s arra kérte, használat közben mindig gondoljon rá. Mit lehet erre mondani?
Ízlések és pofonok…

A szexuális orientáció bizonytalansága

Sok homokszemnek kellett aztán leperegnie a történelem homokóráján ahhoz, hogy a leszbikusság divatba jöjjön, de a kilencvenes évek végén ez is bekövetkezett. A korábbi Birkenstock-szandálos férfiimitátorok, harcos feminista írók és dühös mozgalmárok helyett a szórakoztatóipar sztárjai (Jodie Foster, Annie Leibovitz, Susan Sontag), sportolók (Martina Navratilova, Billie Jean King) és modellek (Rachel Williams) lettek a női másság világhírű propagandistái.

A leszbikus divat a tévét és mozit sem kerülte el: ma már elvétve találni olyan amerikai sorozatot, ami nem tartalmaz leszbikus epizódot, a magyar Való Világ 2 nézettségét pedig Kismocsok és Rita románca emelte az égbe. Alicia Silverstone és Liv Tyler karrierjét egyaránt az Aerosmith “Crazy” klipjének szoftleszbi jelenetei alapozták meg, Madonnának és Britney Spearsnek sem tett rosszat a nyilvános színpadi csók, ahogy a Valami Amerika sajtókampányát is nagyban erősítette itthon Oroszlán Szonja és Varga Zsuzsa maszatolása a film betétdalának klipjében.

A leszbikusság remek marketingfogás, ezt használják ki ma a Gucci, a Sisley vagy a Shai rebellis reklámjai ugyanúgy, mint a pillanatok alatt világhírűvé vált orosz lányduó, a t.A.T.u. tagjai, akik kábé annyira voltak leszbikusok, mint a hallatlan népszerűségnek örvendő műleszbikus pornófilmek sztárjai. Közülük sokan nem is vállalnak mást, csak leszbi filmet; azt mondják, azt nem érzik szexnek. De mi a helyzet azokkal, mint Angelina Jolie vagy Victoria Beckham, akik biszexuálisnak vallják magukat?

Bár a biszexualitást a Newsweek a kilencvenes években címlapsztorivá emelte, s az olyan sorozatok, mint a Szex és New York is elkezdtek biszex témákat feldolgozni, heterók és melegek között ritkán alakul ki olyan egyetértés, mint a biszexualitás megítélésében. A barikád két oldala ugyanis e kérdésben meglepően egyfelé hajlik, mondván: a biszex valójában olyan meleg, aki nem mer egyenesen színt vallani vagy olyan hetero, akinek divatból vagy unalomból kirándulni támad kedve.   

Leszbikus feministák

“A feminizmus az elmélet, a leszbikusság a gyakorlat.” Magamtól ilyet soha nem mernék leírni, de ezt történetesen egy feminista író, Ti-Grace Atkinson fogalmazta meg 1971-ben – idézni pedig csak lehet. Ugyanő mondta, hogy “a szerelem az áldozat reakciója az erőszakra”, hogy “a szexuális érintkezés antifeminista intézmény”, s hogy egyetlen olyan valamirevaló feministát sem ismer, aki ha választania kellene szabadság és szex között, a szexet választaná.

Amikor a Szex és New York egyik szereplőjéről kiderült, hogy leszbikus – érdekes, kapásból sejti az ember, melyikükről lehet szó: igen, a Mirandát alakító Cynthia Nixon az, aki elköltözött két gyermeke apjától, s most egy nővel él együtt -, a pride.hu leszbikus fórumon az egyik hozzászólás így hangzott: “Ez tök jó, végre rájönnek a nők, hogy egy igazi leszbikus kapcsolat mennyire jó! A sok hetero pár meg csak küszködjön tovább!” A leszbikusok nem csak a hetero férfiakkal, de a homoszexuálisokkal sem jönnek ki túl jól, vagy legalábbis alapvető kérdésekben nem értenek egyet. (Persze, hogyan is érthetne meg egy leszbikus nő egy homoszexuális férfit, amikor mindkettő mást akar: a nő nőt, a férfi férfit.)

Forrás: [origo]

A melegek ugyanis következetesen azt az álláspontot védik a homoszexualitás kialakulását illetően, ami a tudomány mai állása szerint a legvalószínűbb, miszerint a szexuális orientáció biológiailag meghatározott, s ezért megmásíthatatlan, akarattal vagy pszichoterápiával nem módosítható. A konzervatív Amerika által csak “Sick Friscónak”, azaz beteg Friscónak csúfolt San Franciscóban született “queer theory”, azaz “bizarr elmélet” szerint azonban a nemi szerepek nem természetes, hanem mesterséges, kulturális konstrukciók, ebből következően a szexuális irányultság is olyan, mint az idei frizuradivat: kényünk-kedvünk szerint választható.

Anne Koedt leszbikus feminista például azt írja, olyan világban szeretne élni, ahol a fiát nyugodtan lehetne Sarah-nak, a lányát pedig Jamesnek nevezni. Megint egy mondat, amihez nincs mit hozzátenni… A leszbikusok között tehát vannak olyanok, akiknél a homoszexuális vonzalom velük született, a politikai leszbikusok viszont a feminizmushoz tartozó irányzatként elutasítják a hagyományos női nemi szerepeket, és tudatosan vállalják a nőkhöz fűződő érzelmi, szexuális és lelki kapcsolatot.

A férfiakkal kudarcot vallottak, de sebaj, van még egy nem, megpróbálnak tehát egy nőt szeretni. Olyan ez, mintha előre érezném, hogy nem fogom átvinni az 1,80-at, ezért kérem a bírót, tegye le a rudat 1,20-ra. A kaliforniai Berkeley Egyetem leszbikus újságjában jelent meg a cikk, melynek címe: A női heteroszexualitás okai és gyógyítása, s a leszbikus feministák imádták. Persze senki nem ígérte, hogy ez a férfi-nő cucc egyszerű történet lesz. A heteroszexuális szerelem sok fájdalommal jár mindaddig, amíg meg nem értjük a dinamikáját.

Amikor a férfi kapcsolatba kerül a nővel, két tökéletesen ellentétes világ, két önálló univerzum feszül egymásnak. De a két nem közötti különbségből, súrlódásból, konfliktusból, a heteroszexuális szerelmi kapcsolatból nyerhető ki az az energia is, ami egyéni személyiség- és spirituális fejlődésünket előbbre viheti. Mit tanulhatnék valakitől, aki ugyanolyan, mint én? Aki olyan, mint én, azt szeretni sem nehéz. Naná, hogy sokkal könnyebb egy nőnek egy nőt szeretni, hiszen jobban tudja, hogyan érjen hozzá vagy mivel nyugtassa meg úgy, hogy a másiknak is jó legyen.

De hát nem éppen az a legszebb a szerelemben, hogy veszélyes, s hogy semmi máshoz nem fogható kockázata van? A szerelem és a szex a leginkább szívszorító élmény mindannyiunk számára, mert úgy dobtak le minket, férfiakat és nőket erre a bolygóra, hogy még egy kínai fordítógépes használati utasítást sem kaptunk egymáshoz. Az igazság az, valóban: a nemek közötti kommunikáció és kapcsolat problematikus, s akkor még finoman fejeztük ki magunkat. A férfi-nő kapcsolatban elrejtett kincset azonban csak akkor nyerhetjük el, ha ezeket a problémákat megoldjuk. Aki meg feladja, azt úgy nevezik: vesztes. Maradjunk ennyiben.

ADD COMMENTS | Tags : , , , ,